Munkatársaink

A Perion Zrt. szakemberei széleskörű befektetési és tranzakciós szakmai tapasztalattal rendelkeznek, számos felvásárlási és vagyonkezelői feladatban vettek részt sikeresen.

Vitán Gábor – Vezérigazgató, az Igazgatóság tagja

Pályáját a Wallis Zrt. munkatársaként portfolió menedzseri munkakörben kezdte, 2002-tól 2004-ig a Wallis Csoport Kontrolling Igazgatója, amely pozícióban a feladatai közé tartozott a Magyarországon egyedülálló méretű és diverzifikáltságú csoport vagyonkezelési elveinek a kialakítása és a rendszer működtetése, valamint a tranzakciós terület támogatása. 2004 és 2006 között a Wallis autós üzletágának reorganizációs feladataiért volt felelős vezérigazgatói-helyettesi majd vezérigazgatói pozíciókban.
2006. június 1-től a Wallis Csoport tranzakciós igazgatójaként a holding akvizíciós tevékenységét vezeti, amelynek során számos magyarországi kkv szektorban végrehajtott tranzakció lebonyolításában vett részt.
Venturio Zrt. alapító munkatársa, 2013. júniustól a cég vezérigazgatója.
2013-tól a Perion Zrt. vezérigazgatója.

Mező Gyula – Vezérigazgató-helyettes


20 éve pénzügyi területen dolgozik vezetőként. Ebből 2 évet a JET benzinkút-hálózatot létrehozó Conoconál, 4 évet Leo Burnett reklámügynökség pénzügyi igazgatójaként, 8 évet a Citibanknál különböző pénzügyi vezetői posztokon - többek között volt a teljes magyarországi tevékenységért felelős CFO -, 6 évet pedig magyar tulajdonban lévő vállalatok pénzügyi-gazdasági vezetőjeként töltött. Jelenleg a Wallis gazdasági vezérigazgató-helyettese, amely pozíciót 4 éve tölti be.

Szugyiczki András – Projekt Igazgató

2003 óta a Wallis cégcsoport különböző befektetéseiben vezető pozíciókat töltött be, előtte kereskedelmi és pénzügyi területen dolgozott. Az elmúlt 10 évben hazai és nemzetközi területen szerzett vállalatvezetési és működtetési valamint tranzakciós tapasztalatokat. Nevéhez fűződik több sikeresen működő innovatív startup vállalat alapítása. 2012-től a Wallis cégcsoport stratégiai tanácsadója, környezetvédelmi és energetikai nemzetközi projektek vezetésében, átvilágításában vett részt. 2013-tól a Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. felügyelő bizottsági tagja.

Kálmán Dávid – Senior Elemző


2014 március óta a Perion Zrt. befektetés elemző munkatársa. 2011-2014 között a Falkenburg Corporate Finance-nél szerzett tapasztalatot vállalatok pénzügyi elemzésében, üzleti tervek készítésében és M&A tranzakciók folyamatainak menedzselésében.